Egy elrettentő példa: a BAZ megyei bíróság ítélete
Vagyonosodási vizsgálatoknál az eljárás jellegéből adódóan az okirati bizonyítékoknak van jelentősebb bizonyító ereje. Önmagában nincs szankciója annak, hogy felperes elévülési időn túli bizonylatokat nem tudott az adóhatóság rendelkezésére bocsátani, azonban ettől függetlenül a becslési eljárás során, bizonyíték hiányában, nincs bizonyítási helyzetben, amelynek objektív következményei vannak az eljárás egészére.
Következetes a bírói gyakorlat abban, miszerint elévülést megelőző időszakra nézve jövedelmet csak legális forrásból lehet igazolni.
A másodfokú adóhatóság adózónál bevallás utólagos ellenőrzése tárgyában kiadott, az első fokú határozatot helybenhagyó, döntésével 63.129.969 Ft személyi jövedelemadó különbözetet, 63.125.579 Ft adóhiányt, 31.562.789 Ft adóbírságot, valamint 35.794.893 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
Az alapul szolgáló tényállás szerint felperes vizsgálattal érintett 1998-2002. években elért jövedelme nem állt arányban vagyongyarapodásával és életvitelére fordított kiadásaival, ezért a revízió az adóköteles jövedelmet az adózás rendjéről szóló 2003. évi törvény (a továbbiakban: Art) 109. § előírásai alapján becsléssel állapította meg.
A felhívott jogszabályhely alapján, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének, együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
A becslés jogalapját adózó által vállalkozásai részére folyamatosan biztosított nagy összegű tagi kölcsönök, apportok, továbbá vagyongyarapodása fedezeteként figyelembe vehető bevallott jövedelmei közötti jelentős ellentmondás teremtette meg.
A becslés módszere az Art 108. § (4) bekezdésének második fordulatán alapult, miszerint a becslésnél az adóalap megállapítása szempontjából lényeges, rendelkezésre álló tényeket, körülményeket, bizonyítékokat, nyilatkozatokat kell figyelembe venni, és együttesen értékelni.
Tekintettel arra, hogy adózó az ellenőrzés során úgy nyilatkozott, miszerint a bevallásaiban feltüntetetteken kívül egyéb adóköteles jövedelemmel nem rendelkezett, és a mintegy 250 millió Ft összértékű vagyonának megszerzését 1965. és 1997. közötti időszakban - azaz az elévülési időn túl - jelölte meg, ezért a revizorok az induló vagyonnal kapcsolatos adózói nyilatkozat hitelt érdemlő jellegének vizsgálatára irányuló bizonyítást folytattak le. Az adóhatósági eljárás a teljes körű tényfeltárás érdekében kiterjedt az adózói értékpapírokat, betéteket kezelő pénzintézetek megkeresésére, okiratok beszerzésére, a külföldi rokoni támogatással, a szerencsejátékból származó nyereménnyel, valamint a külföldi üzletelésből származó jövedelemmel, továbbá az adózó által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos tanúmeghallgatásokra.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az első fokú adóhatóság arra a következtetésre jutott, hogy adózó 1998.01.01-én értékpapírokból, betétekből összesen 6.156.716 Ft - nyitó tételként elfogadható - megtakarítással rendelkezett, s az első vizsgált évi vagyonmérleg nyitó tételeként ezen összeggel számolt.
Az Art 108. § (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Ennek érdekében az első fokú adóhatóság a vizsgálattal érintett 5 évre felállított vagyonmérleg adatai alapján 154.057.775 Ft jövedelem eltitkolást tárt fel, és - az Art 109. § (2) bekezdése első fordulatát alkalmazva - a feltárt jövedelmet annak az évnek az összevonás alá eső jövedelméhez számította hozzá, amelyre nézve a jövedelem adózás alóli kivonását megállapította.
Felperes keresetében mind eljárási,- mind pedig anyagi jogilag támadta a jogerős közigazgatási határozatot, és elsődlegesen annak megváltoztatását, másodlagosan pedig új eljárás elrendelése melletti hatályon kívül helyezését kérte a következő indokolással:
Álláspontja szerint az adóhatóság az értékpapírjait kezelő pénzintézeti megkeresésekkel megsértette a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 51. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.
Ezen túlmenően nem járt el jogszerűen akkor sem, amikor az általa kezdeményezett eljárás eredményének megismeréséig - az adatvédelmi biztostól kért állásfoglalás megérkezéséig - eljárását nem függesztette fel.
A közigazgatási eljárás során már a 2005.01.01-től hatályos - az Art 92. §-ában szabályozott - szigorúbb ellenőrzési határidőket kellett volna irányadónak tekinteni.
Az adóhatóság kizárólag banki kivonatokra és okirati bizonyítékokra alapozva fogadott el nyitó tételként figyelembe vehető megtakarítást, összesen 6.156.716 Ft összegben, anélkül, hogy egyéb nem okirati bizonyítékokat - tekintettel arra, hogy felperest elévülési időn túli időszakra bizonylat-megőrzési kötelezettség nem terheli - javára értékelt volna.
Előadása szerint alperes mellőzte a tanúbizonyítással igazolt, külföldi rokoni támogatásból származó jövedelmeinek,- az 1991. évi betöréssel érintett értékpapírjainak,- a külföldi bevásárló utakon realizált,- valamint békebíró előtt tett nyilatkozattal igazolt ausztrál kaszinó nyereményből származó forrásainak a figyelembevételét.
Alperes érdemi nyilatkozatában ? a határozati indokolásban foglaltakat fenntartva - a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozással, hogy mind eljárás,- mind pedig anyagi jogilag a jogszabályi előírások alapján járt el, jogsértés sem az alap,- sem a jogorvoslati eljárásban nem történt.
A megyei bíróság a peres eljárás során széleskörű tanúbizonyítást felvéve, ismételten meghallgatta a felperes által kért és már az eljárás közigazgatási szakaszában is tanúvallomást tett személyeket, s a bizonyítékok mérlegelésével keresetet elutasító ítéletet hozott.
A kihirdetett ítéletben, a pertárgyérték miatt tanácsban eljáró megyei bíróság, a közigazgatási határozat jogszerűségét a következőkre alapozta:
Alperes nem sértette meg eljárása során a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 51. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakat, mivel az induló vagyon meghatározásához - felperes érdekében - jogszerűen kereste meg a pénzintézeteket, és a megkeresések tartalma megfelelt a fenti jogszabályhely előírásainak, mely tényt - utólag - az adatvédelmi biztos állásfoglalása is megerősített. Rámutatott az ítélet arra is, hogy az adatvédelmi biztos állásfoglalása azonban előkérdésnek nem minősülhet, így az adóhatóságnak az Áe 37. § (1) bekezdése alapján nem volt lehetősége az eljárás felfüggesztésére.
A zömében 2003. évben lefolytatott adóellenőrzésnél az adóhatóságon nem kérhető számon a 2005. január 1-től hatályos szigorúbb ellenőrzési határidők betartása.
Az adóhatóság - a feltárt vagyongyarapodásra figyelemmel - helytállóan alkalmazott becslést, és jogszerűen járt el a vagyonosodás forrásának meghatározásakor is. Az Art 109. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a felperesnek lehetősége volt arra, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja, azonban a közigazgatási,- és a peres eljárásban felvett tanúbizonyításokkal nem tudta kellő súllyal, hitelt érdemlő módon igazolni, hogy a vizsgált időszakra feltárt pénzfelhasználás forrásaként ezen időszakot megelőzően keletkezett megtakarítása szolgált, továbbá azt sem, hogy a milyen tevékenységből származott.
A becslési eljárás során valamennyi bizonyítékot egyenként és összességében is értékelni kell, ugyanakkor az eljárás jellegéből adódóan elsősorban az okirati bizonyítékoknak van jelentősebb bizonyító ereje. Önmagában annak jogi szankciója nincs, hogy felperes elévülési időn túli bizonylatokat nem tudott az adóhatóság rendelkezésére bocsátani, azonban ettől függetlenül felperes a becslési eljárás során bizonyíték hiányában nincs bizonyítási helyzetben, amelynek objektív következményei vannak az eljárás egészére nézve.
Felperes hivatkozását az elévülési időn belüli bizonylat-megőrzési kötelezettséggel összefüggésben - az Art irányadó rendelkezéséből következően - jogilag helyesnek lehet elfogadni. Ugyanakkor nem jelent visszamenőleges jogalkalmazást az elévülési időn túli okiratok és bizonyítékok mérlegelése, figyelemmel arra is, miszerint az adóeljárásban a bizonyítási teher nagyobb részt felperesen nyugodott.
Felperesnek a vizsgált időszakot megelőzően keletkezett be nem vallott adóköteles jövedelmének igazolására felvett tanúbizonyítások során a tanúk kizárólag arra tettek egybehangzó nyilatkozatot, hogy felperesnek 1998. évet megelőzően esetenként nagyobb összegű készpénz állt a rendelkezésére, azonban ennek összegét, forrását megjelölni nem tudták. E nyilatkozatokat azok általános jellege, illetve ellenmondásossága miatt a jelentős jövedelem-eltérés bizonyítékaként elfogadni nem lehetett. A felperes a jövedelemforrások között olyan jövedelmeket is megjelölt - Ausztráliából származó nyeremény, külföldről behozott aranytárgyak - amelyek elszámolása nem felelt meg az akkori magyarországi deviza, - és adójogszabályoknak. A külföldi rokonoktól származó támogatásokra, ajándékokra történő hivatkozás pedig azért nem fogadható el, mivel ezen ügyletek illetékkötelesek, és felperes esetében ilyen eljárások lefolytatására nem került sor.
Következetes a bírói gyakorlat abban, miszerint az elévülést megelőző időszakra nézve jövedelmet csak legális forrásból lehet igazolni.
A betörésre való hivatkozás azért nem fogadható el, mivel a bizonyítás során csak arra merült fel adat, hogy felperestől nagyobb összegű készpénzt vittek el, az értékpapírok a lakásban rejtve maradtak, viszont azok mennyiségére és értékére vonatkozóan megbízható adat nem állt rendelkezésre.
A felperesen nyugvó bizonyítás nem jelenti azt, hogy az általa megjelölt és az adóhatóság által lefolytatott bizonyítást az eljárások során alperesnek el is kellene fogadni. A bizonylatok hiányának pótlása adóügyekben a bírósági gyakorlat szerint általában nem lehetséges.
A nagy összegű kölcsönökre történő hivatkozás bizonyítottnak nem tekinthető, egyrészt arra hivatkozással, hogy vizsgálat megkezdésekor - 2003.06.18-án - tett nyilatkozata során felperes nem tudta megjelölni a kezdő vagyon nagyságát, másrészt pedig még 2003.09.12-i meghallgatásakor sem tett említést a nagy összegű kölcsönökről. A későbbiek során pedig vagyongyarapodásának forrására különböző tartalmú nyilatkozatokat tett.
A keresetet elutasító ítélet a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a magas pertárgyértékre, valamint a képviselő felmerülő munkájára - 1.000.000 Ft összegű perköltség, valamint 900.000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
(BAZ. Megyei Bíróság 19. K.21.196/2004/21. számú ítélete)
